2013. augusztus 24., szombat

A tihanyi visszhang nyomában

Már többször jártunk Tihanyban, de eddig csupán az apátságot és az onnan elénk táruló meseszép panorámát csodáltuk meg. Idén viszont nyakunkba vettük ezt a bájos kis települést, bejártuk hangulatos utcácskáit, felfedeztük a békésen hullámzó Belső-tavat és megtaláltuk az elveszettnek hitt visszhangot is.


Balatonfüredről menetrendszerinti hajójárattal 20 perc alatt átérünk Tihanyba. Ha ezt a lehetőséget választjuk, a kikötőtől egy igen meredek úton juthatunk el az apátsághoz. Mi ezúttal autóval utaztunk, így egyből a városközpontban találtuk magunkat. Mivel éppen a júliusi hőség tombolt, nem lepődtünk meg a hatalmas tömegen, amely fogadott bennünket. Úgy tűnt, a többség szívesen legelteti a szemét a bazársoron, az emberek különböző szuveníreket vásárolnak, na és persze levendulát!


A levendula kellemes illatát már messziről érezni lehet. Ez a nyugtató hatású, lila virágú növény a délebbi országokban őshonos, de például itt, a Balaton mellett is hatalmas ültetvények találhatóak. Aratása a nyár közepén történik, így nagy részük ott jártunkkor sajnos már virág nélkül árválkodott.


A félszigeten, az egykori tihanyi vulkán helyén alakult ki a Külső- és a Belső-tó. Előbbi mocsaras területe nem látogatható, utóbbi viszont körüljárható, horgászatra is kiváló, sőt, télen akár korcsolyázásra is használható.


Sétánkat a Levendula Ház Látogatóközpontnál kezdtük, ahol egy fából épített pallósoron, a nádason keresztül beláthattuk az egész tavat, és táblák segítségével információt kaphatunk az itt élő állatfajokról is. Kíváncsiságomat felkeltette a kiírás: vajon tényleg látunk-e a környéken vidrát, esetleg ürgét? Nos, szerencsénk volt, a tó mentén, egy padról némán szemlélve a tájat, egyszer csak előbukkant egy földalatti lyukból egy láthatóan éppen az ebédje után kutató szürke kis rágcsáló!



A Belső-tó valóban csodálatos. A csónakokkal teli stég mellől a lágyan fodrozódó víz még az éppen szemben lévő apátságot is visszatükrözi. Azonban nemcsak az emberek, hanem a kutyák is jól érzik magukat itt, számukra ugyanis van egy kijelölt fürdetőhely, ahol a forró nyári hőségben lehűthetik magukat.


A XI. század végén épült Tihanyi Apátság hófehér épülete királyként magasodik a félsziget, és a Balaton fölé. Megéri ide is felkapaszkodni, hiszen az I. András temetkezőhelyeként is ismert templom mellől pazar kilátás nyílik a magyar tengerre.



Miközben az apró vitorlásokat szemléljük a kékeszöld árnyalatban pompázó vízen, egy rövid sétát követően eljuthatunk a Visszhang-dombra, ahol egy fából készült tábla jelzi a legendás echót. Korábbi tapasztalataink alapján azt gondoltuk, a visszhang már rég eltűnt, de azért mégis megpróbálkoztunk egy hangos kiabálással. A kiírás szerint, ha egy rövid, mély hangrendű szót kiáltunk az apátság felé, akkor annak faláról néhány másodperc múlva visszaverődik a hangunk. És láss csodát, egy rövid szünet után idén mi is meghallottuk az általunk kiejtett köszöntést, a „Hahóóóó!”-t!


Kapcsolódó bejegyzés: Balatonfüred és a balatoni nyár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése