2012. december 29., szombat

Belfast, Belfast...


Örömömre szolgál, hogy végre bemutathatom azt a várost, amelyről sokan talán csak annyit tudnak, hogy létezik egy ilyen című Boney M sláger. Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt még én sem sejtettem, hogy Belfast valamikor egy kicsit az én életem része is lesz, és ezen a gyönyörű helyen fogok néhány hónapot eltölteni.


Az észak-ír fővárost hazánkból nem könnyű megközelíteni, mivel nincs közvetlen repülőjárat. A londoni Heathrow-n keresztül azonban minden probléma nélkül el lehet jutni a smaragd szigetre. Megérkezésemkor a város szülöttéről, a néhai focistáról, George Bestről elnevezett repülőtéren (ahová többnyire csak Nagy-Britanniából érkeznek a gépek, ellenben az International Airporttal, ami a nevéből adódóan nemzetközi forgalmat bonyolít) megcsapott a hűvös északi szél, a talpam alatti tócsákból pedig arra lehetett következtetni, nemrég még esett. Ez a tény természetesen nem lepett meg, ismerőseim már korábban figyelmeztettek, a tenger mellett bizony gyakran eleredhet az eső. Igazuk lett...


Bevallom, korábban soha nem vonzott ez a környék, de a brit és az ír kultúra keveredése és az emberek kedvessége azonnal levett a lábamról. A mindig zöld fű és a gyönyörű vörös téglaházak hamar belopták magukat a szívembe. A városban szinte már nyoma sincs a korábbi zavargásoknak, mindössze néhány falfestmény hirdeti az ír szabadságharcosokat, illetve az a bizonyos fal, ami a mai napig elválasztja a katolikus és protestáns negyedet. Ottlétem alatt azonban nagyon ritkán jártam arrafelé.



Belfastban két egyetem működik, az egyik a képzőművészeti tanszékéről is ismert University of Ulster, valamint a Queen’s University, amelynek patinás, Tudor-stílusban épült főépülete kétségtelenül a város egyik legszebb nevezetessége. Bár a tanórákat nem itt, hanem a campus többi részében tartják (az intézmény ugyanis felvásárolta a környékbeli házak nagy részét), az ide járó diákok büszkék lehetnek a Viktória királynő alapította, 1849 óta működő Alma materre.



A Queen’s University közelében kapott helyett az ingyenesen látogatható Ulster Museum és a több mint 100 éve üzemelő botanikus kert, ahol akár órák hosszat elücsöröghetünk a padokon, vagy ha úgy tartja kedvünk, betekinthetünk a méltán híres pálmaházba is.



Az egyetemtől északi irányba elindulva nagyjából negyedórás sétát követően találjuk a neobarokk stílusban épült impozáns városházát. Az 53 méter magas szobrokkal ékesített City Hallt még a település várossá válása után nem sokkal, 1905-ben emelték a magasba.


Belülről az építmény még pompásabb: az előcsarnok háromféle márványból készült, tanácstermének borítását pedig tölgyfából faragták. Természetesen a csodás üvegablakok sem maradhatnak el, és megtalálhatjuk itt Viktória királynő szobrát is.



A folyópart felé haladva jutunk el a székesegyház negyedbe, amelynek büszkesége a Donegall Streeten elterülő hatalmas Szent Anna Katedrális. A templom nemcsak az impozáns külsejével vált ismertté, hanem Észak-Írország második legnagyobb orgonájával is.


Innen már nincs messze az Albert Emlékóra, amely a pisai ferde toronyhoz hasonlóan - majd’ másfél métert - megdőlt. A 35 méter magas építmény azért süllyedt meg, mert korábban ezt a területet többször is elöntötte a Lagan folyó.


Így érkezünk el a már említett, a várost kettészelő folyóhoz. Az észak-írek által csak Big Fishnek nevezett, tíz méter hosszú, Belfast történetét bemutató mozaikokból kirakott halszobor már a Lagan torkolatát jelzi, ahonnan a messzeségben már látni lehet a kikötőket és egy kicsit talán a tengert is.



Autóval innen a Queen’s Island felé - a 2000 decemberében megnyitott, a Belfast Giants jégkorongcsapat otthonát, a hatalmas Odyssey Arénát is magunk mögött hagyva - már hamar eljutunk a Titanic Dockhoz, ahhoz a helyhez, ahol 1912-ben megépítették az elsüllyeszthetetlennek tartott hajót. A Harland and Wolff hajógyár monogramja ma is ott díszeleg a két rikító sárga darun, amely a város fölé emelkedik.



Vissza a városközpont felé, a folyópart mellett terül el az Ormeau Park, ami nemcsak a pihenni vágyókat, hanem az aktív kikapcsolódás szerelmeseit is várja, ugyanis tenisz- és kosárlabdapályák is megtalálhatóak itt, sőt, a gyermekeket még játszótér is várja.



Amennyiben a parktól még természetesebb közegre vágyunk, elsétálhatunk a Belfast déli részén elterülő dimbes-dombos Lagan Meadowshoz is, ahol a hatalmas réteken ösvények vezetnek el bennünket a folyópartra.



A völgyet, amelyben Belfast városa terül el, a Cave Hill veszi körül, amely adta állítólag az ihletet Jonathan Swiftnek a Gulliver utazásai című regényének megírásához. A domboldalban található a csodaszép Belfast Castle, amelyet eredetileg a XII. század végén építettek a normannok. Az akkori erődítmény azonban leégett, a jelenleg látható formáját a XIX. század közepén nyerte el. Hivatalosan 1988-ban nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, manapság pedig többnyire esküvői szertartásoknak ad otthont.



A kastély kertjében sétálva még egy játéknak is részesei lehetünk: a legenda szerint a macskák szerencsét hoznak az itt lakók számára, így szobrok, illetve mozaikok formájában összesen kilenc cicust számolhatunk össze. (Legalábbis, aki megtalálja mindet… Nekünk ugyanis csak ötöt sikerült elcsípnünk.)



Folytatva az utat a Cave Hill felé, hamarosan az állatkerthez érünk. A Belfast Zoo remek élőhelyet biztosít az itt található pingvineknek, gorilláknak vagy éppen a medvéknek egyaránt. Több óra szükséges, mire mindent végigjárunk, de ez a kirándulás mindenképpen megéri a fáradságot: nemcsak az élőlények, hanem a csodás kilátás miatt is érdemes ide feljönni, a domb tetejéről csodás panoráma tárul elénk, ahonnan az egész városra ráláthatunk.


Az ott töltött néhány hónap alatt semmiféle atrocitásba nem ütköztem, csupa barátságos, segítőkész emberrel voltam körülvéve. Tapasztalataim szerint Belfast mára már Európa egyik legcsodásabb és legbékésebb városa, meleg szívvel ajánlom minden utazni vágyónak: ha teheti, látogasson el Észak-Írország szívébe! Biztosan nem fog csalódni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése